Különös események történnek velem mostanában.
Az elsődleges dolog, ami az eszembe jut az az, hogy vége a magyar-frásznak. Nevelési asszisztensként megkezdjük tanulmányainkat Bettivel és Mariettával, immár nyugodtabban, stresszmentesebben. Persze, nehéz volt, de azt hiszem, ez volt a legjobb megoldás. Betti és Marietta nélkül ez nem ment volna. És persze ott álltak mellettem Klauék is.
Klaudia ma ment haza tőlünk, itt töltött velünk másfél napot, csirkecombot fogyasztva, és ápolgatva engem, mikor beteg voltam. :) Hihetetlen mennyi törődést kapok Tőlük. Szeretem Őket.
Szakest... Nem valami simán zajlik. A keménymag mindig ott van, tanár úrral az élen. Sokkal több negatívumot és kritikát kaptunk, mint ötleteket, dehát az ember nem változik: könnyebb lehurrogni, mint támogatni. Lényeg a lényeg (vagy summa summarum :) ), már az alapokat megépítettük. Hurrá! Tanár úr készséges, marha jó fej. Bárcsak mindenki ilyen lenne... Vincze tanárnő nagyon akarta tartani az egyetemi szintet. Az általa koreografált projekt-módszer bevált, de nem mindenki volt objektív. Klau levonta a következtetést: aki nem mondja meg a kritikákat a szemedbe, az attól még gondolja. Nagyon gondolja és képes előnyt faragni magának csak azért, hogy bemószeroljon másokat... mint olyan. :)
Fáradt vagyok. Azt hiszem, kialszom magam, de nagyon. Klau is álmos volt már délben, Betti pedig biztosan nagyon-nagyon jól érzi magát Misivel és ez így van jól. Gabcsi meg sütöget. Elvileg. :)
Bencével elmentem ma sétálgatni. Könyvesbolt, könyvtár, fodrászat. Indok: velem szeretne lenni. Nem édes? :) Imádom. Minden vágyam egy ilyen fiú volt. Jobban mondva vőlegény. :) Szeretjük egymást és és és boldog vagyok vele. Nagyon. Az mégjobban boldogít, hogy a szüleimmel is kijön, meg én is az övével.
